Advertisement

Az Én Pajzsmirigy Történetem

Diagnózis: Basedow-Graves-Kór

Sajnos 30 éves koromra pajzsmirigy problémákkal kellett küszködnöm. Azt hittem eddig, hogy egszészséges, fiatal emberekkel ilyesmi nem történhet meg, de tévedtem. Szeretném itt elmesélni minden érdeklődőnek, vagy pajzsmirigyes sorstársamnak az én saját történetemet.

Szükségét érzem egy ilyen jellegű írásnak, egész egyszerűen azért, mert amikor gyanakodni kezdtem, helyesebben mondva kiderült, hogy valami baj lehet a pajzymirigyemmel, elkezdtem a netet kutatni információk után, de amit orvosi oldalakon találtam, nem nagyon passzolt össze azokkal amikbe más oldalakon, fórumokon akadtam. Most már, hogy az állapotom stabilizálódott, azt azért nem mondhatom, hogy meggyógyultam, mert ilyen nem létezik, azt hiszem, hogy tudok érdekbeli információt nyújtani másoknak is, és még az is lehetséges, hogy megkímélem önöket néhány álmatlan éjszakától. Az itt olvasottakat kérem ne tekintsék orvosi vagy egyéb szakvéleménynek, csupán a személyes tapasztalataimon alapulnak.

Szóval pajzsmirigy túlműködésem volt becslésem szerint olyan 2-3 évig anélkül, hogy tudomásom lett volna róla. A volt szócska nagyon fontos ebben az esetben, mert hosszas aggodalmaskodás és kórházba járás után mára egészségesnek mondhatom magam. És ezzel a kezelőorvosom is egyet ért szerencsére. Pedig nem az egyszerűbbnek mondott alulműködésem volt, amit hormonpótlással kezelnek. Nem, nekem a ritkább és nehezebben kezelhető túlműködés jutott. Ezért is húztam sokáig, aránylag, az orvoshoz menetelt. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy kint élek Amerikában, és itt betegbiztosítas nélkül nem lehet orvosi ellátást kapni, vagyis csak nagyon-nagyon drágán. Úgyhogy először is meg kellett találnom az útját annak, hogy normális ellátást kapjak anélkül, hogy teljesen eladósodnék. Higgyék el, nem volt egyszerű. Az körzeti orvosom, akit még ki bírtam fizetni, és aki diagnosztizált a vérvétel eredményeiből, is sajnálóan nézett rám amikor megtudta hogy nincs biztosításom. Hogy hogyan is sikerült a végén ellátáshoz jutnom, az egy másik cikk témája lehetne, de ha valakit mégis érdekel, írjon nekem és szívesen elmondom.

Visszatérve a betegséghez, az egész történetben az az érdekes, hogy a barátnőm anyukája, aki mellesleg ápolónő egy kórházban, hívta fel a figyelmemet arra, hogy talán valami nincs rendben velem. Érdeklődően kérdezte, hogy nem szokott-e a tenyerem izzadni véletlen? Erre én: hát az igazat megvallva szokott, de miből gondolja? Akkor mondta, hogy a nyakamon egy szemmel láthatóan nagy dudor van, ami az abnormális pajzsmirigy működés jele lehet, és ami mellesleg nekem fel sem tűnt addig. Hogy ez hogyan is lehetséges azt nem tudom, de hogy addig nem gyanítottam semmit az biztos. Rettentően megijedtem, de megnyugtatott, hogy valószínűleg semmi komoly, de mindenképpen nézessem meg amilyen hamar csak tudom. Igy utólag belegondolva volt rengeteg tünetem, de akkor még nem tudtam, hogy a pajzsmirigy betegség jelei voltak. Bezzeg attól kezdve egyfolytában azt nézegettem a tükörben, hogy növekszik-e a dudor.

Mondanom sem kell, hogy azonnal rámentem a netre információt keresni. Fel is soroltam itt egy néhány website-ot amit hasznosnak találtam, böngésszék át önök is ha van kedvük.

Az információ amiket ezeken az oldalakon találtam a betegségről annyira ijesztő volt számomra, hogy beletelt egy jó félévbe mire rászántam magam, hogy elmenjek az orvoshoz. Amint korábban említettem, az orvos egyszerűen megvizsgált, vért vett, feltett jónéhány kérdést, és azt mondta valószínűleg igaza van a barátnőm anyukájának, de várjuk meg a vérvétel eredményét a diagnózissal. Pár nap múlva hívott is, és gyászos hangon erősítette meg a gyanúnkat. A pajzsmirigy által termelt T4 (tetrajód-tironin vagy tiroxin) és a T3 (trijód-tironin) hormonok, valamint a TSH (thyroid stimulating hormone = pajzsmirigyserkentő hormon vagy tirotropin) - mely az agyalapi mirigyben (hypophysis) termelődik - értékei tisztán kimutatták az abnormális funkciót.

Az FT3 (szabad T3) 9.5 pg/(normál esetben 2.3 - 4.2) mig az FT4 (szabad T4) értéke 2.77 ng( normál érték 0.7 - 2.0) volt, a TSH pedig 0.012 M (normál érték 0,3-2,5 M)*. Mindez azt jelenti, hogy pajzsmirigytúltengésem van, és ennek kezelése már egy endokrinológus hatáskörébe tartozik, és az orvosom azon nyomban meg is adta egy specialista számát. Mondta azt is hogy ne aggódjak, valoszínűleg egyszerű lesz a kezelés, de el fog húzódni egy jó ideig. Ja, és hogy semmi esetre se halogassam, mert már így is túl sokat vártam.

*www.about.com

16 megjegyzés:

Unknown írta...

Szia Alex!

Remélem azóta már voltál orvosnál, és kiderült hogy mi is a bajod. Én nem értek hozzá, de nem hiszem hogy pajzsmirigy betegséged lenne, fiatal fiúkra nem annyira jellemző, inkább nők szenvednek tőle.
A tenyérizzadás szerintem a koroddal jár, nem kell nagy ügyet csinálni belőle, a tinedzserek szoronganak a kelleténél is többet.
Kerüld el az olyan helyzeteket amik ezt kiválthatják, és próbálj meg sokat lenni a barátaid közott, akik jól megnevettetnek.
Ja, és nagyon szépek a fotóid!
Sok szerencsét mindenhez!
Mariann

Névtelen írta...

Szia!
31 éves vagyok, 5 éve szenvedek a fránya túlműködéssel. Úgy néz ki, 9-én megkapom a radiojódot:( Én még sajna nem szültem, így sok doki ellenzi. Te már szültél?
Hogy tudtad a karantént betartani? Ha hozzáérsz valamihez, az nem lesz "sugárzó"? Pl. hazsnálhatom otthon a számnítógépet, amit utána a párom is használ?
Neked nem kellett előtte "bemérést" csinálni, hogy milyen adagot kapj az izotópból? Meg jódszegény diétát 2 héttel a kezelés előtt? Meg megvizsgáltak alaposan? Állítólag gyulladás esetén nem végezhető, de engem ki sem vizsgáltak, és valamim mindig gyulladt:( Nagyon félek, mi lesz velem...
És te hogy vagy?
előre is köszi a választ!

Üdv

Csirke

Unknown írta...

Szia Csirke!
Ha megirod az email cimed, akkor szivesen valaszolok hosszabban is, de egyelore csak annyit, hogy nagyon is megertem a szorongasod. DE! Nem kell felni semmitol. A sugarzas nem annyira veszelyes a kornyezetedre nezve, csak ne aludj a paroddal egy agyban ugy 5 napig, es hasznalj eldobhato evoeszkozoket es tanyerokat, azon kivul ne erintkezz terhes nokkel es csecsemokkel.
En sem szultem meg, de amennyire en tudom nem is veszelyes jovobeni terhessegekre, felteve ha varsz minimum 6 honapot. Ha terhes lennel, akkor nem lenne szabad radiojodot bevenni.
Nem tudom milyen bemeresrol beszelsz, nekem annyit csinaltak elotte, hogy egy nagy geppel fel ora alatt felmertek a pajzmirigyem nagysagat, es annak fuggvenyeben szamoltak ki a szukseges jod mennyiseget.
Taplalkozasi megszoritasokrol szo sem esett.
Amit nem ertek, az az, hogy miert tartott 5 evig amig ehhez a kezeleshez folyamodtak az orvosok?
Szinte ez az egyetlen megbizhato modszer a problema megszuntetesere.
Ha van meg kerdesed, szivesen valaszolok, irj a marchy0221@gmail.com-ra.
Sok sikert, es ne izgulj egyelore nincs ra okod.

kinezBea írta...

Sziasztok!

Van egy jó hírem!
Nem kell feltétlenül együtt élned /élnetek a pajzsmirigy problémáddal. Hozzám jár nem egy fiatal (30 alatti! :( ) alul- vagy túlműködő pajzsmirigy problémás klines .Nagyon szépen rendbe lehet hozni a fránya TH3 TH4 kilengéseit.
Mivel a betegségek 80% lelki eredetű, ez alól a pajzsmirigy sem kivétel. MI (kliens/te és én ) különböző kineziológiai oldásokkal felderítjük és feloldjuk azokat az élményeket amik a betegséghez juttattak és így beindulhat a szervezet öngyógyító tevékenysége. Mindezt természetesen a kezelő orvos együttműködésével. Én sosem mondom,hogy módosíts ,hagyd el a gyógyszereket...majd mondja helyettem a kezelő orvosod . :)
Volt olyan "betegem" -azért az"" -jel ,mert nem beteg csak átmenetileg másként működik --szóval volt olyan aki műtéttől mentette meg magát a segítségemmel. Hogy miért magát? Mert aktív részvétel és tényleges gyógyulni akarás kell...és akkor működik! Ha érdekel www.kineziologia-joga.5mp.eu-n vagy a 30/630-42-20 hétköznap elérhető vagyok. Mindenkinek nagyon szép napot kívánok!

Névtelen írta...

Szia! Judit vagyok, 26 éves és egy 8,5 hónapos kislány édesanyja. Ma voltam orvosnál, 110-120-at ver a szívem és szemmel láthatólag megnagyobbodott a pajzsmirigyem. Hétfőn megyek vérvételre. Borzasztó optimista vagyok, de most kicsit félek. A lányomat szoptatom, szüksége van rám és nagyon szeretném felnevelni. Van a szomszédban egy lány, pajzsmirigy rákja volt, most van és ismét a gyógyulásért küzd. Bízom benne, hogy minden rendben lesz, bár pár hete eléggé lefogytam, mindig izzadok és melegem van és csendben mindig hallom a szívverésem. Kívánjatok nekem egy kalappal, hogy minden rendben legyen!

Névtelen írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Unknown írta...

Szia
Eva vagyok Erdelybol,hasonlo problemakkal kuszkodok,2011 januarban lesz egy eve annak ,hogy kiderult sulyos pajzsmurigy tultengesem van. Az en koromban/36/ a megengedett Ft4 ertek also hatara 10pmol/l es a felso hatar 23pmol/l nekem 100pmol/l volt,persze,hogy endokrinologushoz kerultem,pedig szivorvoshoz indultam,mert nagyon rosszul ereztem magam ,lefogytam rovid ido alatt tobb kg,nem tudtam a bal felemre fekudni, a szivem pedig borzaszto gyorsan vert. Mikor megkaptam a diagnozist,persze kiborultam, s csak az erdekelt, hogy ,hogy lehet ettol vegervenyesen megszabadulni,persze,hogy megnyugtatott az orvos eleinte azzal,hogy 2/3 ev kezeles utan esetleg helyre igazodhat a dolog,persze harom lehetoseg van,gyogyszer,radioaktiv jod,mutet.Kezdjuk a gyogyszerrel hatha hat es nem kerul sor a tobbire. Eyek hallatan egy belso hang azt sugta,lesz ami lesz a jodot es a mutetet ne valald. A ferjem lelkere ra is biztam,hogy ha mar nem leszek tudatomnnal o se engedje meg rajtam ezeket a muveleteket.Szerencsere a gyogyszeres kezeles/tirozol/ eleg jol bevalt,meg volt az orvos elegedve,csak tuladagolt es atestem a kerites tuloldalara,alulmukodes lett belole.Ezert ki kellett hagyni egy ideig,ujra tulmukodes lett,de ekkor elmondta az orvos azt is amit addig nem,ebbol elobb utobb ugy is alulmukode lesz nyugodjak bele ez van,eletem vegeig gyogyszert fogok szedni. De ismet megszolalt a belso hang,ami azt sugta,hogy ne nyugodj bele,keresd meg a megoldast mert kell legyen. Persze mar a bajom kiderulesenek masodik pillanataban en is feltapadtam a nettre alternativ megoldast keresni,no meg informalodni a dologrol, es mar akkor talaltam egy matuszalem nevu gyogynoveny keszitmenyt, amit meg is szereztem,es el is fogyasztottam az ajanlott adagot,igy mar akkor enyhult a diagnozis a bazedovrol pajzsmirigy gyulladasra. A hab a tortan pedig az,hogy vegul megtalaltam a megoldast arra ,hogy hogyan szabadulhatok meg vegervenyesen ettol a betegsegtol,persze nem konnyu az ut de jarhato,es ha erdekel valakit elmeselem,mert az egy kulon tortenet. Amugy jo hogy megtalaltam ezt a blogot es megoszthattam,kiirhattam magambol ami kikivankozott. Koszonom.

Névtelen írta...

Szia Mariann. Erika vagyok, Orlandobol irok es en is pajzsmirigy alulmukodesre gyanakszom, mivel mar tobb mint egy eve nagyon ideges, irritalt, depresszios, korosan faradt vagyok, es emelett B12 vitamint kell szedjek, mert nelkule joforman gondolkodni sem tudok, koncentracios keszsegem nagyon gyengult, ugyanugy a munkabirasom is. A problema ugyanaz mint a tied, nincsen biztositasom igy vonakodom orvoshoz menni, de te emlitetted, hogy talaltal egy modot ra, hogyan tudnam kivizsgaltatni magam, anelkul, hogy eladosodnak. Nem akarom az email cimemet nyilvanosan beirni, ugyhogy ha lehet valahogyan priviben beszelni, jo lenne, vagy esetleg Skype-on. Legyszi valaszolj, mert mar nagyon ki vagyok ettol az egesztol. Erika

Unknown írta...

Szia Erika Orlandobol! Szerintem a legokosabb az lenne, ha ketelyeid eloszlatasa erdekeben elmennel egy orvoshoz, aki rendelne neked vervetelt amibol hatarozottan meg lehet allapitani, hogy valoban pajzsmirigy problemad van e. Igaz,ez kb 500 dollaros mulatsag lesz, de megeri, mert akkor mar nem kell tobbet talalgatni. Ha azutan tovabbi kezelesre szorulnal, kerdezd meg az orvosod, hogy tud-e ajanlani free clinics-et a kozeledben. NY-ban vannak ilyenek, nem tudom, hogy FL-ban mi a helyzet, de ha sikerul ilyet talalnod es elintezned, hogy felvegyenek oda, akkor mar szinte ingyen es bermentve ellatnak.
Sok szerencset, es remelem kiderul, hogy nincs semmi komoly baj!

GN írta...

Koszi a nagyszeru es informativ beszamolokert. A 17 eves lanyom tobb eve tarto kezelese, es annak hatastalansaga, most jutott el oda, hogy a radio-jodos megoldast fontolgatjuk. Jo volt olvasni az On tapasztalatait ezzel kapcsolatban. Halas koszonet!

ikrek írta...

5 éve szedem a pajzsmirigyre a propicylt. Nem jöttem még rendbe és a radiojód kezelést javasolják. Nem tudom nekimenjek e . Egyből alulműködésbe lépett át neked?

Gabi írta...

Szia! Érdekelne milyen alternatív gyógymódot találtál! Én nagyon fiatalon lettem pajzs mirigy beteg, de azóta eltelt 20 év és hol visszatér, hol nem! Volt idő amikor évekig nem szedtem semmit és panaszaim sem voltak. De ért egy nagy trauma és újra visszatért. És ez így megy amióta csak szenvedek ettől a betegségtől! Voltam depressziós pánik beteg és még sorolhatnám. Most éppen az állandó nyugtalanság idegesség és az extra szív ütés a jellemző! Tudnál segíteni, mert sokszor úgy érzem megbolondulok! Előre is köszönöm! Gabi

Unknown írta...

Szia Gabi! Alternatív gyógymód ügyben nem igazán tudok neked segíteni. Én a hagyományos gyógyszeres kezelést választottam és azóta is azt követem. Az a néhány hét amit gyógyszerek nélkül kellett átélnem kellöképpen elijesztett az alternatívák keresésétöl. Egy kicsike eltérés a megfelelö adagtòl drasztikus következményekkel jár, ugyhogy inkább nem is kiserletezem semmivel.

Névtelen írta...

Sziasztok. 18 eves vagyok. Elmentem egy eis nevű vizsgálatra. Ott mondtak nekem h gond van a pajzsmirigyemmel. Kertem beutalot endokrinologiara. De az meg egy picit odebb van. . Kivancsian varom hogy mi lesz a vizsgalatok vege. Ram is jellemzoek a pajzsmirigybetegseg tunetei de nem tudom eldonteni hogy alul vagy tul mukodik e. Izzad a labam a tenyerem de ezek ellenere jeg hidegek, sokat faj a fejem ejszakankent panikroham tor ram igaz hogy ritkan ( havonta 2x) a vernyomasom altalaban alacsony olyan 98/60 koruli de van amikor eleri a normalis 120/80at is. De ennek ellenere hiztam az elmult 3 hinapban 6-8 kg-t. Egy nap kettoszor eszem es nem sokat. Valaki esetleg valamiben tudna segiteni megkoszonnem.
Az e-mail cimem: kinggang@citromail.hu
Üdv : Kinga

Drius. írta...

Sziasztok. Ahogy olvasgattam,ti a Jobbik esetbe tartoztok..
Ha valakit érdekel az én történetem írjátok ide: natilakatoss@gmail.com

Unknown írta...

Szia Drius! Sajnalom, hogy a te eseted nem a "jobbik" koze tartozik. Ha van kedved bovebben irni rola, es esetleg tarsalgast inditvanyozni, a google+ page-en talan konnyebb lesz ezt megtenni. A lap tetejen a kepem mellett tudsz csatlakozni.