Advertisement

Radiojód Kezelés

Néhány nap múlva aztán megjelentem újra azon a helyen ahol az szcintigráfiai vizsgálaton voltam, ezúttal radiojód kezelés céljából. Először is egy nagy halom papírt tettek elém aláírásra. Ezt követően néhány orvos és asszisztens jelenlétében bevetettek velem egy kis tablettát, ami gyanúsan biztonságosan volt becsomagolva, legalábbis mintha valami James Bond film kelléke lett volna. A kis, 100 MICU/GM-mos I 131 tablettát, amiről aztán kiderült, hogy 131-es tömegszámú sugárzó jódot tartalmaz, gyorsan le is nyeltem, aztán jöttek a figyelmeztetések. Ez egy rádioaktív anyag - ez magyarázza a csomagolást - ami körülbelül 5 nap alatt fog kiürülni a szervezetemből. Addig nem használhatok evőeszközöket, tányérokat, poharakat stb. amit más is használ, legyen minden egyszerhasználatos - ez mind nagyon fontos. Nem aludhatok egy ágyban senkivel, de még egy szobában sem, így hát szegény kis férjem leszorult a padlóra. A WC-t legalább kétszer kell lehúznom magam után, és egyáltalán, kerüljem az emberekkel, különösen a gyermekekkel és terhes nőkkel való érintkezést. Ez még nem volt olyan nagy ár a gyógyulásomat tekintve, főleg, hogy ebből fakadóan 5 nap kényszerszabadságot is kaptam. A következő vizitem három hónappal későbbre volt esedékes, amikor is megint vérvétel, majd egy hétre rá a specialistával való találkozás következik majd. Ezzel haza is küldtek gyógyulni. A fájdalmas vizsgálatok és kezelések továbbra is csak az én agyrémeim maradtak.

2 megjegyzés:

Ütő Katalin írta...

Kedves Mariann. Nagyon örültem mikor rátaláltam a történetedre. Én is hasonló helyzetben vagyok, 2 hete kaptam meg a radiojód kezelést. Azt irod, hogy te 100MICU/GM-ot kaptál? Ez komoly? Nekem 8.95 MICU adtak, és azt mondta az orvos, hogy nálunk, Romániába, a maximum amit adhatnak egy alkalommal az a 18 MICU. Ennyire nagy lenne a különbség? várom a válaszod. És köszönöm szépen a történeted megosztását. A legjobbakat kivánom. Katalin

Unknown írta...

Szia Katalin! Orulok, hogy hasznosnak talaltad a blogot. Az igazat megvallva, nem emlekszem a kezelesem reszleteire, de ha anno azt irtam, hogy 100MICU, akkor valoszinuleg annyi is volt. Igaz, hogy utana "sugarzo" voltam egy nehany napig! Nem tudom milyen megfontolasbol lenne a max 18MICU Romaniaban, de biztos van ra oka az orvosokank. Remelem hamarosan jobban leszel! Ha tudsz, irj majd az allapotod javulasarol kesobb! Sok sikert!